2015. május 29., péntek

Egy felmerült gondolat... és június 18.

Kedves Olvasóm, EGY Velem!



Két napja motoszkál már bennem ez a gondolat, ami most írásra késztet.
Lehetetlennek és furának tűnő ötlet, de valamiért az az érzésem, hogy ebben lehet a megoldás arra a helyzetre, ami jelenleg csak áll, de látom, hová fog fejlődni.

Kb. 3 hónapja meg kellett hirdetni egy Borsodi településen akár otthonunknak  is érezhető házunkat (SB). 
2 hétnek minden szabad óráját azzal töltöttem az indíttatás hatására, hogy azt házat meghirdettem, és cserébe ajánlottam kicsi vidéki településen lévő ingatlanért, aminek nem nagy a forgalmi értéke, nehezen eladható. 
Az útmutatás szerint valahol egy ilyen helyszínen kell megtelepednünk.
Jelenlegi bérlakásunkat pedig le kell adnunk, és elköltözni már.
(A jelenlegi élőhelyünkön - 2 év kihagyással a család válása miatt - 17 éve élek gyermekeimmel.
A gyermekkoromat SB településen éltem le.)

És csak kerestem és kerestem A HÁZat vidéken....

Sok-sok napnyi ülés és monitor bámulás után visszajelzett egy csereháti falucskából egy tulajdonos - érdekli akár a csere is.

A dolog jelenleg ott tart, hogy használhatjuk a telket, és a SB-i ház eladásakor elég rendezni a vételárat.
Mára már az is értelmet nyert - miért épp a Csereháton és ez a telek az útmutatás...

Csakhogy az általunk felkínált  ingatlannal nem haladunk előre...

(Ehhez tudni érdemes:
Kb. 1 év óta érzem, hogy az a ház (SB), - ami jelzem: egyébként 7 éve üres, nem volt még meghirdetve - sosem fog elkelni...
4 szoba összkomfortos, 112 m2 alapterületű, 150 m2 hasznos alapterülettel, telke 1100 m2.
Csendes Gabriella jelezte egyszer - kifaragta kőből a Szeretet Egység szimbólumot - én azóta azt mindig az eladásra szánt házon látom.)

Kell az SB-i ház Az Isteni Tervben valamire...
De nem nekünk kell azt használni.

Tulajdonképpen én felajánlottam már Szent Korona részére. 
Hiszen Kárpátia területén minden az Övé, én csak birtokba vehetem, el nem idegeníthetem. 
Ez Őseink törvénye, s ez Istennek tetsző volt egykor és jelenleg is.

Hasonló céllal és módon kell és szükséges immár mindenben eljárni.

"ABOD Szent Hegyé"-nek,  - melynek mélye rejti Rákóczi hintaját -   közelében van az a ház, ahová minket vezetnek.
Komfort nincs, fele annyi az értéke, mint a másik ingatlannak. De oda kell mennünk.
A szolgálat rendelt ideje és helyszíne ez.

A pillanatnyi otthonunkból július 1.-el költözni kell.

Így hát felajánljuk a régi ingatlant (SB) lakhatásra, cserébe a cserehátiért, amelyet Szent Korona Őfelsége céljaira valaki megvásárolná  még a jelenlegi rendszer szerint, - és felajánlja használatra számunkra.

A régi házunk (SB) lehet 

  • gyógyító hely, 
  • szakrális csoportok szálláshelye, de 
  • akár család számára is élhető, kényelmes otthon. 
  • Vagy épp közösségi otthon a hajlék nélkül maradtak számára.


Ezzel akár hagyományt is teremthetnénk, hisz rengeteg szegény ember él, sokan közülük utcán, fedél és hajlék nélkül, önhibáján kívül oda jutva. 
Üres ház pedig rengeteg szerte az országban!
Sok el sem kel soha!
Üresen álló falvak!
Egész települések lakossága érheti el, hogy e Szent Korona hagyatéka szerint térjen vissza Őseink Alkotmányához!



SZENT KORONA - INGATLAN KÖZVETÍTŐ
Ez járt a fejemben akkoriban...
Talán valaki számára épp ez a szolgálat feladata, hogy ebben legyen segítségére Koronánknak, ho
gy a számára felajánlott, üresen álló otthonokat-földeket közvetítse a Nemzet testén belül oda, ahová kell...





Gondold el!
A felajánlások által felszabaduló öröm érzése mind a felajánló, mind a használója számára...
Hatalmas ERŐ!


Tudnotok kell már:

A jövő útja - és az egyetlen, mindent megoldó út az ÚJ ÁLLAM megalakulása lesz, ahol minden hatalom, jog és Kárpátia Szent földje immár a teljesen új energiákban fürdő Szent Koronánké.
Ki ezen állam testének tagjává kíván válni, és oltalmában érezni az Isteni Igazság és Rend Szent Törvényeinek biztonságát, vállalnia kell, hogy hozzárendeli lényét és életét ezen törvények szerint éli.
Minden az Ő felügyelete alá tartozik,hogy a FÖLDnek az Ő oltalma alá tartozó részében harmóniát teremthessen.
Mi magunk csak 

  • birtokba vehetjük javait, 
  • idegen kézre át nem adhatjuk, 
  • méltatlanul vele nem kufárkodhatunk.
S ezen új államnak - SZENT KORONA ORSZÁGÁNAK - KÁRÁTIÁNAK, és lakóinak sem tartozása, sem függősége sem tagsága nem létezik sehol.
Sem Unióban, sem NATOban
Sem devizában, sem sehogyan...

De ne szaladjunk előre.


Ez majd akkor képes megvalósulni leghamarabb, ha 

  • június 18.-án (mely egyben Horthy kormányzónk születésének napja) EGYséges Szent Szándékkal képesek vagyunk a kész erőket befordítani a TÉRbe,
  •  és az azt követő időszakban végre EGYként fejezzük ki azon szándékunkat, hogy

      • ezen elnyomó, idegenek által uralt diktatúrának legitimitását megtagadjuk. EGYként. 
      • Készek vagyunk egyéni vélt biztonságunkat és jólétünket megosztani másokkal
      • Készek vagyunk lemondani tulajdonosi szerepünkről, helyette birtokosi minőségünket vállaljuk föl, s a jelenlegi rendszer haszonélvezői, jóléti vagy épp kizsákmányolt és agyonnyomorított polgári létünket feladjuk önként, s kijelentjük:
        • SZENT  KORONA ORSZÁGÁNAK SZUVEREN LÉTEZŐJE VAGYOK. 
        • MINDEN LÉTEZŐ TULAJDONOMMAL Ő RENDELKEZIK 
        • ELEINK ŐSI ALKOTMÁNYÁHOZ VISSZATÉRVE TISZTELETBEN TARTOM EMBERTÁRSAIM LÉTÉT
        • VELÜK OSZTOZOM TERHEIKBEN ÉS ÉLVEZEM IS EGYenlőségünket, 
        • MEGÉLEM EGY LÉTEMET VELÜK, ÁLTALUK, BENNÜK - S ŐK EZÁLTAL VELÜNK, ÁLTALUNK S BENNÜNK!

Ez az államforma lesz, mely átvezet minket, s általunk a világot ezen az átmeneti időszakon, az emelkedés következő szakaszáig.

Ezt bizton leolvashatom az Isteni Tervből, amelyre rálátást engednek. 
Kérik is már, hogy tegyem ki a TÉRbe, hogy dolgozni tudjon szíveitekben.

Drága MAGok!

LEHETÜNK BÜSZKÉK ELEINKRE.
DE MÁR NEM ELÉG BÜSZKÉNEK LENNI - CSELEKEDNI KELL,  AZ Ő TETTEIKHEZ MÉLTÓAN!

A VILÁGBAN MEGBOMLOTT  A HARMÓNIA.

MIÉNK A FELADAT, HOGY SZERETETTEL, HITTEL ÉS BÖLCSESSÉGGEL ÁLLÍTSUK HELYRE AZT.

Szolgálatba kell állnunk.

Vége a spiri-celeb, magamutogató, spiri-kereskedő, mások útkereséséből hasznot remélő korszaknak.

Nincs már szolgálat pénzért.

Nincsenek pénzért adott tanítások megélhetési spiritáborokban.
Nincsenek pénzért átadott tanítások megélhetési spiriiskolákban.
Nincsenek pénzért szervezett, hasznot termelő kirándulások a spiri-utazási irodákban.

Hozzájárulások vannak - egyenlő részben.
A TUDÁS Istentől van - és Mindenkié.
A GYÓGYÍTÓ ERŐ Istentől van - és mindenkié.
A Szakrális helyre szolgálatot tenni megyünk - EGYként.

Gyógyításért, tanításért, sem feladatukban, szolgálatukban energetikai rendezésre szorulók esetében, sem mások esetében...
A képességet, tudást Te is Istentől kapod.
Hogyan lehetsz hiteles gyógyító, tanító,elkötelezett magyar, ha az anyagba kötve magad, a megélhetésen aggodalmaskodva teremtesz bőséget, egészséget, netán hasznot kívánsz húzni szakrális munkádból??
Hol van a hited? 
Bizalmad a gondviselésben, mely nap nap után bizonyít?
Hol van a tisztaságod, igaz szándékod?



Ha elvárod érte az anyag mammonát -  ellentmondás mindazzal, amit tanítasz, és teszel.
Gondold csak át...

Lassan le kell szoknunk az anyag szorításáról, hisz ez csak látszólagos biztonságot jelent, s csak a régi mátrixba köt, amely viszont feloldódás alatt van.
S ha nem  oldódik fel benned - nincs esélyed a továbblépésre. 
Csak a kilépésre. 
Mindegy, mit tettél eddig!
Ha nem engeded el az anyagot - félelemből: hitelességed lassan elvész az új energiákban már.

Ha szolgálatodért adnak - fogadd el.
De ne kérj cserébe semmit, mert méltatlan ahhoz, ahová igyekszel.

Ez a Feltétel Nélküli SZERETET szolgálata

A TÉR pedig teljesen átrendeződött energetikailag.
Kristály minősége teljes, a vaskori erőtér mátrixa feloldódik.
Ha abba kapaszkodsz - elveszted a lehetőséget.


Ehhez kell fölnevelni magunkat.

Mit tehetsz érte?

Érett MAGként kiállni EGYként június 18.-án, 8.30-tól, hogy végre átfordíthassuk a rendszer változásának fizikai szintű megnyilvánulását ide, a földi játszótérre.

Nem kell menni sehová, ha nem tudsz. 
Csak a közeli nagyváros hivatala elé, vagy épp településed hivatala elé. 

  • Békével, 
  • az IGAZSÁG GYŐZELMÉBE VETETT OLTHATATLAN HITTEL, 
  • CSATLAKOZVA A BÉKÉS, TUDATOS TÖMEGHEZ, 
  • ÉS SZERETETED FÉNYÉVEL NÖVELNI A TÉRBEN AZ ÁTFORDÍTÁS ERŐIT.
  • Csendben megállva, hittel megélve JELEN_LÉTedet, fehér ruhában, egy szál gyertyával...


(Élő láncot látok a Parlament előtt:
Anyák, nők, csüggedt, de utolsó erejükbe kapaszkodó családapák, kik keserves verejtékkel megdolgozott otthonaikért remegnek...
Állnak, hittel, csöndben, szelíden...
És énekelnek...
ISTEN ÁLDD MEG A MAGYART!

A MAGYAROK ISTENÉRE ESKÜSZÜNK...

HARSOGNAK A SZABADSÁGRA ÉHEZŐ SZÍVEK SZERTE AZ ORSZÁGBAN....

Beleborsódzik a hátam, remegek tőle, olyan erő!)

Ennyi a tennivalód.
Ez egyéni felelősséged gyermekeidért, Önmagodért.
Akkor is, ha hinni sem mered... 
TE is kellesz hozzá!

Semmi erőszak!
Semmi provokáció!
Mindaz, ki zavarkeltéssel és duhaj szándékkal él - nem közülünk való, s méltatlan az Ügyhöz!

Megkérdeztem...
Megoszthatom ezt az írást.
Dolgozzon!
Osszátok!

Az erőtér elő van készítve és dolgoztatni kell a térben, a szívekben a változás iránti olthatatlan vágy erőit!

Minden szervezet, akinek ELÉG volt!
Minden MAG, aki évek óta dolgozik a Téren!
Mindenki, ki házát, gyermekét, munkájának töredelmét félti - ébredjen!

Június 18 valóban az IGAZSÁG NAPJA!

Készítsd fel szívedet, szeretteid szívét, szomszédodat, ismerősödet, s e napra álljon le a gyár!
Mindenki, ki szívében érzi a hívó szót induljon el majd e napon!

Szent Koronánk, Palást-Kard-Jogar-Országalma - minden átstrukturált!

A VÉRES KARD járja Kárpátiát!

Ám ezt a harcot nem erővel, hanem szívvel kell megvívni, mert a jövő világának ereje a szívben él!

A Kard a REMÉNY erőit fogadta magába!
A Krisztus Fénykerekei forognak!
Őfelsége is készen áll, hogy elinduljunk!

És mi készen állunk?!


Szavald élő hittel a szózatot!




Dolgozz serényen, hogy minden és mindenki készen álljon!


Ez az Bennünk élő EGY ISTEN útmutatása Nekünk, Magyaroknak!

EMLÉKEZZ!

A SÜLLYEDŐ TITANIC UTASAIT IS A KÁRPÁTIA NEVŰ HAJÓ MENTETTE KI EGYKOR!
MI EZ, HA NEM ÜZENET SZÁMUNKRA?!

KÁRPÁTIA BÁRKÁJA ZÁSZLÓT KÍVÁN BONTANI, HOGY KIMENTSE AZ EMBERT ÉS A LELKEKET AZ ANYAG ÉS A GONOSZ ERŐINEK SZORÍTÁSÁBÓL!


Hát rajta!

Bátran!

Szeretettel: Éva





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése