2014. szeptember 15., hétfő

Manuel Palacios tollából...

Manuel Palacios TayosCave
Amerika- a szó jelentése " A halhatatlanok földje".
A magyar kutató Móricz János „Az európai népek amerikai eredete” c. egyetlen publikált könyvében azt közli velünk, hogy az amerikai kontinens kizárása a népek kultúrtörténeti vándorlásából mai prehistorikus tudásunk torzulását tükrözi. A népek és kultúrák eredetének összetett problémája azért nem talált megoldásra, mert erről a „sárgolyóról” kizárták az amerikai földrészt.
Mint az ősi amerikai népek szokásainak, gyógyászatának, nyelveinek és rituális szimbolikájának a néprajzkutatója, teljesen egyetértek Móricz Jánossal. Hozzá lettünk szoktatva, főleg a gyarmati időkben, hogy azt higgyük, hogy csak Kolombusszal érkezett ide a kultúra, a civilizáció és a hit. A terjedelmes tudományos címekkel ellátott könyvek azt kívánják tudatunkba vésni, hogy a mayán, inkán és aztékon kívül nem létezett egyéb jelentős civilizáció, valamint azt, hogy a többi népcsoport olyannyira eltérő nyelveket beszélt, hogy még egymást sem értették meg, nemhogy a szomszédos népeket. Minden olyan vélemény, mely e kontinenst úgy állítja be, mint egy „örök neolitikumot”, hemzseg a hazugságoktól és tudományosan nem megalapozott.
Nincs akadémiai címem, viszont ez a függetlenség tette lehetővé, hogy rácsodálkozó gyermekként lássam, amit közönséges látásmóddal nem lehet jól látni: hogy a szógyökök rokonsága azt mutatja, hogy a prekolumbián népek és civilizációk között létezett óceáni kapcsolat, pl. Európában és Ázsiában a karák, magyarok, sumérok, etruszkok, Amerikában pedig többek között a kanyarik, shuárok, kunák, karák, karibok és guaraník között.
Héctor Burgos Stone, az „Amaraka, időtlen föld” szerzője azt állítja, hogy ez a földrajzi elnevezés (Amáraka) megfelel annak a névnek, amelyen a hinduk hívták a „halhatatlanok földjét” (szanszkritból A: fosztóképző, Mara: halál, Ka: föld, halálnélküli föld) ahol a Meru vagy Meri hegy található és ahonnan az indiai védikus civilizáció eredt. Így most már érthető, miért a hivatkozás a Bharata-Varsára, vagyis az eredeti hazára, mint „az isteni nőként megjelenő ragyogó fiatalság földjére”, mivel ebben a társadalomban isteni ajándéknak tekintették a nők széles csípőjét, dús keblét és vékony derekát.
Nem szükséges magyaráznunk, mely kontinensre illik ez a leírás, az értő olvasó biztosan megalkotja mentális síkon a képet és eljut a saját következtetéseihez.
A gyarmatosítás korabeli krónikái beszámolnak egy Amerrique néven ismert közép-amerikai hegység rendszerről (az Andok egy része), melyről századokkal később Tomás Belt nicaraguai filológus és Alfonso Valle tábornok azt mondták, hogy ez a név azt jelenti, hogy „szeles hely”. José Dolores Gámez, masayai történész szerint a jelentése „a szél országa”, a salvadori Santiago Barberena számára pedig „kiterjedt vidék”. Mindenesetre ebből következik, hogy Amerika nevét nem Albérigo Vespuzio (helytelenül elterjesztve, mint Americo vagy Amérigo Vespucci) sugallta, hanem a kontinens ősi neve volt.
Én azt fedeztem fel, hogy a mai magyar nyelv még őrzi azokat a szógyököket, amelyek megvilágítják ezen ősi elnevezést: az A egy helyre mutat, a MER vizet mer, ill. a vízből emelkedik fel, és végül az IKER, amely ikreket, egy anyától egy időben született testvéreket jelent. Ezt a jelentést Móricz is megerősíti az előbb említett könyvében: „ A magyar nép eredettörténetét két ősre vezeti vissza, Gógra és Magógra és ősi apai napkultuszuk tradícióit a „ világ közepébe” helyezi. Ezt a tradíciót még őrzi Quito városa, amely magát szintén a „világ közepének” nevezi, és a nevében őrzi az ősök tradícióját, amely az ősi Quitus Királyságig nyúlik vissza, ez a magyar nyelvben pedig az ősöket jelenti: Kit =két, Us=ős, vagyis a mai magyar nyelvben két ős.”
Ez a cikk csak egy bevezető, amelyben fenntartom a nézetemet a prekolumbián népek óceánok közti kapcsolatáról, mely alapvetően különbözik attól az elmélettől, mely néhány évtizede kezdett elterjedni, és amely azt állítja, hogy az amerikaiak polinézek leszármazottai, illetve a „fehér istenek” északiak voltak, vagy Ecuadorban annyi nyelvet beszéltek, ahány ember volt. Ezt csak a konkvisztádorok vad kinyilatkoztatásai állítják így, akik nem voltak nyelvészek, tehát nem is tudták, hogyan épül fel egy nyelv, illetve egy nyelv dialektusai közötti különbséget sem ismerték fel.
Nem tartom magam úttörőnek az eurázsiai és az amerikai kultúrák és nyelvek összehasonlításában, előttem ilyen kutatásokat végzett Michelangelo Mossi, maga Móricz János, nemrégiben az ecuadori kutatónő Ruth Rodríguez Sotomayor és a nyelvész Natalia Rossi de Tariffi, aki az „Amerika, negyedik dimenzió: az etruszkok az Andokból származnak” c. könyvében a lexikogenetika tudományát fejti ki, amely csupán azoknak a szavaknak az eredeti jelentését fejti ki, amelyeket hosszú időkön át más jelentésűnek álcáznak.
Manuel Palacios TayosCave tollából- Ecuador
Kép: Amerika térképe, 1870
Manuel könyvének magyar nyelvű kiadását itt támogathatjátok:
A magyar kutató Móricz János „Az európai népek amerikai eredete” c. egyetlen publikált könyvében azt közli velünk, hogy az amerikai kontinens kizárása a népek kultúrtörténeti vándorlásából mai prehistorikus tudásunk torzulását tükrözi. A népek és kultúrák eredetének összetett problémája azért nem talált megoldásra, mert erről a „sárgolyóról” kizárták az amerikai földrészt.
Mint az ősi amerikai népek szokásainak, gyógyászatának, nyelveinek és rituális szimbolikájának a néprajzkutatója, teljesen egyetértek Móricz Jánossal. Hozzá lettünk szoktatva, főleg a gyarmati időkben, hogy azt higgyük, hogy csak Kolombusszal érkezett ide a kultúra, a civilizáció és a hit. A terjedelmes tudományos címekkel ellátott könyvek azt kívánják tudatunkba vésni, hogy a mayán, inkán és aztékon kívül nem létezett egyéb jelentős civilizáció, valamint azt, hogy a többi népcsoport olyannyira eltérő nyelveket beszélt, hogy még egymást sem értették meg, nemhogy a szomszédos népeket. Minden olyan vélemény, mely e kontinenst úgy állítja be, mint egy „örök neolitikumot”, hemzseg a hazugságoktól és tudományosan nem megalapozott.
Nincs akadémiai címem, viszont ez a függetlenség tette lehetővé, hogy rácsodálkozó gyermekként lássam, amit közönséges látásmóddal nem lehet jól látni: hogy a szógyökök rokonsága azt mutatja, hogy a prekolumbián népek és civilizációk között létezett óceáni kapcsolat, pl. Európában és Ázsiában a karák, magyarok, sumérok, etruszkok, Amerikában pedig többek között a kanyarik, shuárok, kunák, karák, karibok és guaraník között.
Héctor Burgos Stone, az „Amaraka, időtlen föld” szerzője azt állítja, hogy ez a földrajzi elnevezés (Amáraka) megfelel annak a névnek, amelyen a hinduk hívták a „halhatatlanok földjét” (szanszkritból A: fosztóképző, Mara: halál, Ka: föld, halálnélküli föld) ahol a Meru vagy Meri hegy található és ahonnan az indiai védikus civilizáció eredt. Így most már érthető, miért a hivatkozás a Bharata-Varsára, vagyis az eredeti hazára, mint „az isteni nőként megjelenő ragyogó fiatalság földjére”, mivel ebben a társadalomban isteni ajándéknak tekintették a nők széles csípőjét, dús keblét és vékony derekát.
Nem szükséges magyaráznunk, mely kontinensre illik ez a leírás, az értő olvasó biztosan megalkotja mentális síkon a képet és eljut a saját következtetéseihez.
A gyarmatosítás korabeli krónikái beszámolnak egy Amerrique néven ismert közép-amerikai hegység rendszerről (az Andok egy része), melyről századokkal később Tomás Belt nicaraguai filológus és Alfonso Valle tábornok azt mondták, hogy ez a név azt jelenti, hogy „szeles hely”. José Dolores Gámez, masayai történész szerint a jelentése „a szél országa”, a salvadori Santiago Barberena számára pedig „kiterjedt vidék”. Mindenesetre ebből következik, hogy Amerika nevét nem Albérigo Vespuzio (helytelenül elterjesztve, mint Americo vagy Amérigo Vespucci) sugallta, hanem a kontinens ősi neve volt.
Én azt fedeztem fel, hogy a mai magyar nyelv még őrzi azokat a szógyököket, amelyek megvilágítják ezen ősi elnevezést: az A egy helyre mutat, a MER vizet mer, ill. a vízből emelkedik fel, és végül az IKER, amely ikreket, egy anyától egy időben született testvéreket jelent. Ezt a jelentést Móricz is megerősíti az előbb említett könyvében: „ A magyar nép eredettörténetét két ősre vezeti vissza, Gógra és Magógra és ősi apai napkultuszuk tradícióit a „ világ közepébe” helyezi. Ezt a tradíciót még őrzi Quito városa, amely magát szintén a „világ közepének” nevezi, és a nevében őrzi az ősök tradícióját, amely az ősi Quitus Királyságig nyúlik vissza, ez a magyar nyelvben pedig az ősöket jelenti: Kit =két, Us=ős, vagyis a mai magyar nyelvben két ős.”
Ez a cikk csak egy bevezető, amelyben fenntartom a nézetemet a prekolumbián népek óceánok közti kapcsolatáról, mely alapvetően különbözik attól az elmélettől, mely néhány évtizede kezdett elterjedni, és amely azt állítja, hogy az amerikaiak polinézek leszármazottai, illetve a „fehér istenek” északiak voltak, vagy Ecuadorban annyi nyelvet beszéltek, ahány ember volt. Ezt csak a konkvisztádorok vad kinyilatkoztatásai állítják így, akik nem voltak nyelvészek, tehát nem is tudták, hogyan épül fel egy nyelv, illetve egy nyelv dialektusai közötti különbséget sem ismerték fel.
Nem tartom magam úttörőnek az eurázsiai és az amerikai kultúrák és nyelvek összehasonlításában, előttem ilyen kutatásokat végzett Michelangelo Mossi, maga Móricz János, nemrégiben az ecuadori kutatónő Ruth Rodríguez Sotomayor és a nyelvész Natalia Rossi de Tariffi, aki az „Amerika, negyedik dimenzió: az etruszkok az Andokból származnak” c. könyvében a lexikogenetika tudományát fejti ki, amely csupán azoknak a szavaknak az eredeti jelentését fejti ki, amelyeket hosszú időkön át más jelentésűnek álcáznak.
Manuel Palacios TayosCave tollából- Ecuador
Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)