2015. szeptember 5., szombat

Az ÖSSZEFOGÁS EREJÉVEL



AZ ALÁBBI FELHÍVÁSOK MÉDIUMI KÉPESSÉGEKKEL ÁLDOTT, ÁLDOZATOS SZOLGÁLATTEVŐK TILLÁBÓL EREDNEK.
MIND UGYANARRÓL BESZÉLNEK... HÁT CSELEKEDJ, MAGYAR!






Feketéné Lendvai Katalin:
maria1.jpg

 Örök Szeretetben nyissátok meg szíveteket embertársaitok felé, és nyújtsatok segítő jobbot feléjük!
Minden emberélet szent a Földön!
A Békéért imádkozzatok!
Hívjátok elő magatokból a Végtelen Szeretet Forrását, és itassátok át vele ezt a Szent Hazát!
A Szeretet Fénye feloldja azokat a megnyilvánulásokat melyek ártani akarnak.
Védelmező szeretetem veletek van!
Az Engesztelés Imádságát hívjátok elő magatokból!
Engeszteljetek Hazátokért, a Magyar Nemzetért!
Atilla népe, történelmetek ne felejtsétek el, ez legyen most útmutatótok! 

Belső Hang által lejegyezte: Feketéné Lendvay Katalin
Veszprém. 2015. szeptember. 04.
 


 Engesztelés Imádsága


Az Égi Szeretet fénye ragyogjon bennünk és körülöttünk!
Áldd meg Isten a magyart, bárhol is van ebben a nagy világban, és védelmezd Őt!
Boldogasszonyunk Palástja alá gyülekezünk, és az Ő szent erejével töltekezünk.
Kérjük Őt, hogy megtartó ereje által, az Örök Szeretetben kellőképpen megnyithassuk szívünket embertársaink felé, és így legyünk a segítségükre.

Boldogasszonyunk kérünk Téged, vezess és támogass minket! 
Támogass abban és működj együtt velünk, hogy imádságunkban kellőképpen elmélyültek legyünk, és kellő alázattal és szerető szívvel forduljunk embertársaink felé.

Istenünk, imádkozunk Hozzád Országunk felvirágoztatásáért! 
Engesztelő Imával fordulunk Hozzád, az Országban, és Országon kívül élő szegényekért, szenvedőkért, a kegyvesztettekért, a menekültekért.
 Mindazokért, akiknek lelke elsötétült a fájdalomtól, akik örök rabságban élnek az idő fogságában, a haldoklókért, gyermekekért, a nyomorgókért és mindazokért, akik nem képesek szívüket felemelni Hozzád.
Imát mondunk azokért a lelkekért akik bolyonganak a nagyvilágban és nem találják meg Hazájukat.
Imádkozunk mindazokért a lelkekért , akik szándékban, akaratban elfordultak Tőled, és nem képesek visszatalálni a Szent Fény Örök Birodalmába. 
Kérünk Téged, oldozd fel lelkület, nyisd meg szívüket, hogy be tudják fogadni  Végtelen Szeretetedet!
Áldd meg Isten a magyart, bárhol is van ebben a nagy világban, és védelmezd Őt!
Az Égi Szeretet fénye ragyogjon bennünk és körülöttünk.
Áldás! Áldás! Áldás!




Kedves Magyar Testvéreim!

Egyre többen vagyunk azok akik egy magasabb tudatossággal rendelkezünk, és a lélek emelkedettsége által mélyebb összefüggésében látjuk meg a világ történéseit.
Ezáltal sokan felemelkedtünk már arra a síkra, hogy Fénnyel teremtünk.
Ez a teremtés, Isten által utakat nyit meg bennünk.
A Fény általi teremtés a mi dolgunk, amely megemeli egész Kárpát-medence rezgését.
A Fény sugárzása, tudatos teremtés és cselekedetek által teremtsünk Új Hazát, melyben a szeretet és a Lélek gyógyítása kapja a főszerepet.
Nagyboldogasszonyunk kérése volt rajtam keresztül 2011-ben, hogy Magyarország a
Fény Országává váljon. Kérlek benneteket tegyünk érte, hogy mindez valóra váljon!

Kérlek bennetek, a mai nappal kezdve, - minden este 20 órakor szívben-lélekben kapcsolódjunk össze az Engesztelés Imádságával. Hazánk megáldásával,  a Fény sugárzásával emeljük Kárpát-medence rezgését.

 Szívek és a Lángok érjenek össze ahogy 2011-ben, a Nemzeti Imanapok alkalmával. Alkossunk egyet,- Egy célt és akaratot,- ahogy Boldogasszonyunk kérte.
"Melyben benne foglaltatik Nemzeti Kincseink visszaszerzése, a Közjogi Méltóság visszaállítása,- Egységes,- a Nép érdekeit képviselő, szabad demokratikus államforma, melyben a Nemzet kiemelkedik sanyargatott sorsából, és lehetőséget kap az újjászületésre. 
Kérem, vonuljatok vissza szívetek szent terébe, s onnan imádkozzatok!"

„Szívetekben gyújtsátok életre a lángot, mely minden magyarért lobog, legyen az határon innen és túl!  Öleljétek át egymást lélekben, alkossatok élő Fényláncot, mely bevilágítja a Nemzetet, sokat sanyargatott Magyar Népemet!
Szíveteket kitárva érkezzetek meg a Mennyei Atya otthonába, és buzgó imádsággal kérjétek Őt, hogy oldozza fel vétkeiteket, egymás ellen elkövetett tetteiteket. 
Ebben a halk imában, a lélek rezdülésében, kívánom ÉN, MÁRIA, hogy minden Gyermekem találjon vissza Isten Országába, és Teremtője előtt alázattal kérje Őt, hogy
      - Bocsáttasson meg minden ember vétke és cselszövése, amit az idők folyamán elkövetett. Bocsáttasson meg, és emeltessen a Fénybe.
Törlődjön el minden átok, minden olyan tett, amely nem az igaz szív szeretetéből fakadt.
Lelketeket emeljétek magasra, szívetek maga legyen a Fény Forrása!
Az engesztelés a magyarságért így már Fénylánccá válik, mely megtisztítja a lelketek és a Nemzetet. Imáimban benne foglaltatik a Magyar Nemzet felszabadítása.
(2011-es üzenetemből)


Mi az Engesztelés?
 Jelentése: Lelkünket tisztítani.
Egy másik emberért, magasabb rendű célért áldozatot hozni.
A másik ember testi, lelki jólétéért imát mondani.
Az engesztelés a szeretetből fakad, ezért többféleképpen is kilehet fejezni.
A legnyilvánvalóbb módja az engesztelésnek,- az önkéntes áldozat hozatal, imádság, anyagi áldozat, böjtölés, munka.
Felajánlás:- úgy is lehet engesztelni, hogy felajánljuk magunkat Istennek, a család, a nemzet, az emberiség bűneiért.

Magyarországon az engesztelő mozgalmat Mária Natália nővér indította el. 
Fiatal korától kezdődően látomásaiban megjelent Jézus, - Aki azt a feladatot bízta rá, hogy Szűz Máriának, mint a Világ Győzedelmes Királynőjének tiszteletét elindítsa.
Továbbá, hogy szorgalmazza az Engesztelő Rend létrehozását és működését.
Mária Natália kezdeményezése végül is célba ért, mert megalakult a szerzetesrend, és Mintszenty bíboros a templom építését is jóváhagyta.
Az engesztelésnek két formája működik:
- Engesztelés a templomokban.
- Engesztelés imaközösségekben.
Medjugorjei jelenésekhez köthető az engesztelés fellendülése,- mivel a közvetített üzenetekben, nyíltan vagy burkoltan mindig kifejezésre jutott az engesztelés megszervezésének gondolata.

Az jelenben a Szűz Anya üzenete a magyaroknak részére, a kiengesztelődésünk első évfordulójára (Vác. 2008.október 25.)
Arra kér minket magyarokat, hogy ne törődjünk másokkal, hogy mit gondolnak rólunk. Mindennap imádkozzunk az egész emberiségér megtisztulásáért, és a magyar nemzet megújulásáért.
 Isten áldása legyen velünk!
Szeretettel: Feketéné Lendvay Katalin

Veszprém. 2015. szeptember 04.


Karsai Andrea Kájelá és Tóth Lajos
Érdemes visszatalálni ahhoz a teremtő, igaz és tiszta forráshoz, ahol egy számunkra kedvező és hitt fordulat lát napvilágot. A jelen pillanat eseményei maghatározóak mindazon ember számára, aki földi életében képes lépést tartani a változással és az egyedülálló folyamatokkal.
 Létrejött egy igazán forrongástól hangos, pattanásig feszült helyzet, melyben keresi az ember a válaszokat, lehetőségeket, megoldást és az új rendet, ami által az Isteni nyugalmat megélheti a földi ember.
– Ki az, aki által elindult egy folyamat és ennek milyen hatása várható és jelenül meg az élettérben, országban és világban?
– Valóban van félni való egy esetleges harmadik, ember által jósolt vihartól, hadba lépéstől? – Kérdések sora és válaszok sutasága-sokasága a térben, fejben és üzenetekben. Sokszínű világunk teremtett világa ez! 
Kilátástalannak tűnhet a helyzet, ahogy azt földi szemeddel tekinted. Határvonal az élő, építő és romboló, viszályt sújtó között. Egy indulattól terhes energia letétele hoz tiszta hangot és útmutatást mindenkinek. 
 Itt már nem egy egyszerű magyar programról van szó, ahol az emberek és a föld kerül „veszélybe” – mert ilyenről nem lehet beszélni –, hiszen az ébren lévő embernek más hozzáállással kell rendelkeznie és ez által teremtenie. Egy hatalmas, előre kivetített programban az árnyékvilág erejében kibontakozó erőteljes fordulat van jelen.
Felül tud e emelkedni egységben az az emberi kör, aki most félelemmel táplált képeket és érzeteket kap? - Egy igazi megvilágításban a rend mást mutat. Mikor az ember elveszti hitét, ismétel – egy régi seb szakad fel. Szégyenérzete erősödik benne és csak a kiutat keresi hasztalan. E nép már veszített, megalázták, fogva tartották, ellepték és kizsákmányolták, de nem kell, hogy ismét így legyen. Felnőttünk mint nemzet, sokan vagyunk és hiszünk. Nem a harc erejében! – a jó-szándékú teremtésben, ahol az Isteni gondviselésben él e Nép, Ország, Nemzet. Kiáradó fények adják a világosságot, csupán észre kell venni a helyeket és idő összeállásokat. Nagyon sokan várnak egy ilyet, hogy a sorba benne álljanak.
Három részből álló teremtés és rendeződés lehetősége van megteremtve a földi embernek. Ezen kívül minden pillanat és tett számít, ami egybeforraszt és elsimítja a felvert hullámokat. A vizek kezdenek homályban lenni – nem tükröződnek és fátyolréteg van rajtuk – kilépni belőle nem lehet és nem is kell, hiszen az élet teret hagyja el általa az ember. Homályok és talányok.
 Engedd, hogy az életenergia kedvező fordulatot vegyen és bevonja az élő rendszereket.
Egy olyan fergeteges változásban vagytok, amiben utat mutattok. A rend bennetek indul ki és erőben bármikor tehettek vele. Az ellenkezés a rendért, viszályt és rendezetlenséget ad. Mikor a szívedben haraggal harcba indulsz, az indulatok indítanak be energia hullámokat. A föld ezen energiák által dühödt erőt kap és félelmet, mit használni nem tud, csupán továbbad.
 Kinek érdeke, hogy ti dühödten védjétek a földeteket? – Ki a paradicsomot keresi, kisajátít és generálja a harmadik harcot ember és ember ellen. A népek harca, egy nép kasztja, egy indulat és erőfitogtatás. A népek harca, a Vatikánban élő sötétek iránymutatása. A népek harca, az amerikai hadban élők erőpróbája és tartományának leigázását keltő és létrehozó állapot fennállása.
 Egy puskagolyó és vége a rendnek. Ne engedd ember! Ne tévesszen meg az itt lévő fordulat beharangozott ereje!
 Szellemi váltás az emberiség próbája. A magyar ember sorsa és fordulata van benne, az egyéni felemelkedés és ennek kimagasló tette.
Légy magadban biztos és békés, teremtő ember. Légy kitartó és cselekvő. Légy megalkuvás nélküli teremtő, építő. Légy az, aki valójában vagy. Egy magyar, ki tenni tud, mikor háború van.
Lélektelen emberek elindított lélekháborúja, hol kitaszított, érzelemre ható események és megtévesztő, előre kivetített teremtések, folyamatos, vetített torz képei élnek és kapnak energiát. Közben félelmek keringenek, egyre több üzenet és felhívás: "milliók úton" – remegjetek. Mikor ez a folyamat napvilágot lát, fennáll egy másik erőtérben kibontakozó megnyílás is.
 Ezt lehetett érezni augusztus közepétől, hogy a közeledben lévő manipulatív energiák elérnek és megpróbálnak befolyásolni, akár eltéríteni a szándékodtól, saját teremtő, tiszta gondolataidtól. 
Most sokan mondhatjátok, hogy ez lehetetlen, pedig ha visszagondolsz akár a mai napra is, ez itt van és bekúszva megérint mindent és mindenkit. Álmokban megbúvó kísértések és feladatok jelennek meg. A döntés a fontos, mit fogadsz el és minek mondasz nemet.
 A te valóságod egy háborúban kibontakozott élet, miben nincsen otthonod és földed? – Nem és nem!
A mi közös teremtésünk alapja, az Isteni akaratból születő szeretet igazsága. A föld tiszta fénye és átható energiája, mi rendet tart fent és elválaszt. Egy sokoldalú és összetett építkezés, ami valójában egy folyamatos és tervezett rombolás eredménye, mi Isteni akarat és szándék nélkül nem marad sokáig fent. Lépj tovább a látszaton és teremts. Az égi sereg benned élő kapcsolata a kulcs és hazavezető út. Láss munkához vele. Most még ne a nap egybeállása legyen fontos neked, mert nagy csapdák vannak kitéve, hogy menj tovább az időben előre. Maradj itt az időben és térben, s dolgod végeztével haladj tovább.

 A beharangozott váltás, valójában egy tavasszal indult folyamat rendhagyó és átalakító, nagy munkát igénylő, igazán erőteljes folyamata. Egy teljes, nagy pillanat. Lehet azt mondani, hogy ülj le és várj, de ez nem az igazság, hiszen a belépés és fordulat egy kulcsot kíván. Egy olyan kulcsot, amit az ember formál gondolatai, érzései és szavai, teremtő energiája, teremtése által. A tavaszi napéjegyenlőség elindított egy határozott változást és e munkát igénylő folyamat immár beteljesedik az emberiség számára. Miután sokan várják ezt a nagy, erőteljes váltást, figyeljetek ismét magatokra.
Mit tettél tavasz óta, mit ültettél és milyen termést vársz? Sokan mégis az őszi napéjegyenlőségre figyelnek. Nem véletlenül! Egy igazán nagy fordulat és beharangozott esemény áll a küszöbön, amit érdemes megérteni és felszínre hozni, hogy egy egész képet kapva, teljes forradalmi megújulásban haladjatok és éljetek mindannyian.
Az emberi létezés szellemi szintű változása, beérése és teremtése lát napvilágot. Igazán sokoldalú és többszintes változás és kiegyenlítő folyamat zajlik. Egy lendületes energia és az ember által létrejött, fenntartott világrend borul fel az ember tudatos teremtése által. Nagyon sokat kellett benne dolgozni, változni és váltani embereknek és családoknak egyaránt.
Több millió éves, eddig meg nem élt és nem látott összeállás, minek lenyomatai és energiái szabadulnak fel, amik segítő rendben nyílnak ki. Az ember teremt, az ember vált és határoz a döntése által. Minden más adott.
Nem lehet már ígérni és azt mondani, hogy jön az áhított energia és minden rendben van. Vannak nagy ciklusok, váltások és kapunyílások, de az életed nem ettől lesz szebb vagy jobb, könnyebb vagy értékesebb, hanem önmagad befektetett energiája, teremtése által, hiszen ha benne tudsz lenni a te köröd középpontjában, akkor tudsz csodát látni, Élni, tapasztalni, tanulva- tanítani és tanítva-tanulni. 
Sokan vagyunk, sokan tudunk tenni, de a nagy találkozásnak ideje még várat magára, hiszen sok a csaló és áruló mostanság, ki fehérben jár és sötétben virágzik lelkében. Vannak, akik érdemesek a szóra és figyelemre, vannak kiket becsaptak és így eltettek az útból, hogy hiteltelen lényük, fénytelen mélységben legyen. Vannak, kiket felvértezett az erő, hogy a mindent átható energia eszköze legyen. E energia jelen pillanatban tévedéseket áthatóan támogat, szelíden borít mindent a mélybe, így működésében gátolva az emberi teret és életet.
Nem egy hang által lehozott külföldi, új üzenet a megoldás, ami megment téged. A megoldás itt van a magyar emberben!

Napkör, Mária ünnep 2015.09.12


 Sorsdöntő a nap, ami készen áll, hogy beálljatok és szeretve teremtsetek, átírjatok és áthangoljatok együtt emberek. Engedd, hogy a nap fényessége szívedből kiindulva a földdel egyesülve világítson és áradjon e napon.
Állj be a sorba, Mária védelme alatt légy kiválasztott harcos. Ne valami ellen, valamiért. Magadért, az országért, a családodért, a földedért, a szentséges éltért és a téged védő Szent Koronáért állj fel e napon.
 Egy nap, Mária napja készen áll nektek. Védelemben, tiszta hangban tudtok e napon kapcsolódni együtt emberek.
Mária napi Napkör nyílik meg, hogy teremtő lényetek Isteni magja áthangolja, kódolja az istenellenes romboló világot.
A figyelem az építésen, békén és harmónián legyen. Ellen menni senkinek és semminek nem szükséges, csupán hangtalanul megmutatni az erőt – a magyar teremtő erőt. Az ősi egységet kovácsoló, áttörhetetlen erőt. 
Atilla népe ébredj! Nimród kardja magasban jelt mutat – a nap, a hold, a csillagok, az univerzum hívó jele. Magyarok álljatok fel és békében mutasd magad, erőben, isteni magodban-magadban.

Mária napi Napkörre hívlak titeket, magyar testvérek. Legyél a helyeden, középpontod jelenlétében és teremts egy új, tiszta szeretet tüzét nyitó, világosságot árasztó folyamot. Légy magadban biztos és állj készen, állj erőben és fényben. Állj gyökeredben hittel és boldogan. Istennek szeretett katonája vagy, ki ha kell, megmutatja erejének egységét.
 Mária napon a kis katonák a szeretet sorában álló, tiszta hangon imádkozó emberek köre. Mária napon légy készen és tedd dolgod a szent teredben, egy általad kiválasztott helyen. Az árnyak, homály és árnyék a fényben világosságot kapva gyenge lesz, eltűnik és győz az Isteni út, akarat és szándék ereje a földi, magyar ember által. Ne az emberek tömegét nézd és a benne megbúvó sötétséget. Ne tedd.
Légy nyitott szívű, teremtő állapotodban ragyogó, Mária napon felvértezett, tiszta fényben izzó ember, nő és férfi, gyermek. Élő ember. Az élő, élőt teremt. Az élő, az élőt segíti és védi.
 Szeptember 12. Mária nap, egy nagy találkozás a magyar emberek számára. Írd át az Isteni által mindazt, amit ember Isten nélkül teremtett. Írd át imáddal, szándékoddal és hiteddel, hogy éljen az élő benned és körülötted. A pálosok és őseitek is csatasorba álltak, harc nélkül változtattak és imádkoztak.
 magyarorszag.jpg


Rajzold le Kárpátországodat a földre és gyújts benne tüzet – egy mécses is megteszi, és lásd az emberi testvéreket a földi, földalatti és az égi, tiszta egységben megerősödve, szeptember hónap 12. napján, Mária napon. Napfelkeltével imádkozz és erőben légy a Napkör, Mária ünnep része. A tetőző napban erősen állj, gyökereddel kapcsolódva és gyújtsd fényedet, hogy az árnyak e fényben meneküljenek. Ezzel világosságot adva és teremtve vele. A naplemente fényében nyugalommal tudd, hidd és mondd, hogy Béke van, az Isteni akarat és szándék által te jelen vagy és a szeretetnek erős létezője, eszköze, hangszere vagy.
Érezd estére, hogy a sok hang és ima a Béke zenéjét játssza és ezzel a rendet teremted meg és tartod fent. A Mária napi ünnepi Napkörben énekelj, táncolj, dobolj, imádkozz és légy jelen. A tett ereje meghatározó!
Mindegy hol vagy, mindegy mennyien vagytok egy helyen, csak állj fel, légy készen, légy fényben, teremts e napon, hiszen nagyon fontos, hogy tovább éljen az élet.
 Így érsz és értek el a napforduló napjához, hol te mész át egyedül szándékod és akaratod által. A fény vezet, világosságot teremt és az élőt segítő hamisat bontja. Tedd meg, élő, tudatos, magyar mag testvérem, légy e körnek része. 
09.12 vár téged, mondd imád és hidd, a háborgás elsimul. Te hidd és teremtsd a békédet, ezzel védve gyermekeidet és e szent földet.

Magyarok hívlak titeket! Magyarok Istene támassza fel az élő rendszert és oldja a kilátástalannak vélt helyzetet. Légy bátor, erős és tiszta mag! Gyökered éltessen és hiteddel teremts, hogy a béke éljen és maradjon fent.
 Erősítsd az országot és légy jelen, az Isteni tér nyílik e napon, hol a rend ereje a szeretet tüze. Légy benne és általa tisztán jelen. Béke legyen veled és az áldás áradó tüze nyisson tisztaságot minden felé.

 magyarok.jpg


Napkör

 Mária ünnep imái


„Sokan állunk erőben e napon, a Teremtő Istennek tiszta magjaként magunkban, veletek testvéreim.”

1.
Hiszek az országom és a világ békéjében.
Hiszek az Isteni rend erejében.
Hiszek a tiszta hangban, mi hangtalanul rendet és békét teremt.
Hiszem, hogy béke van bennem és körülöttem.
Lábam alatt, őseim porában éled az erő.
Fejem fölött, a Turul szárnyai alatt, erő zuhataga árad.
Körülöttem Istenanya szelíd, tiszta fénye világosságot ad.
Határaink erősek, mint a Szent és élő Szent Korona, a Magyar Élő Isten szellemi ajándéka.
Magyarok Istene adj vigaszt a békétlennek.
Magyarok Istene adj tisztaságot, hol a rend bomlott és tisztátalan emberek dúlnak, rombolnak báránybőrben.
Magyarok Istene védd és kísérd e országot békédben.
Védd-e nemzet határát erősen és segíts e népnek kitartani
és erőben állni a fényben.


2.
Fényedben álló, tiszta magok vagyunk.
Földből kibujt élő részek, mit a sok láb többet már nem tapos.
Hitemmel építem országomat és az élőt.
Hitemmel és a szeretet virágával növesztem e aranyló magot.
Nemzetem ősi zászlaja lobog.
A harsonák szólnak és hívnak, hát itt vagyok.
Erőmben, Magyar magként gyökeremet míg élek táplálom és védem.
Isteni fényben ragyogjon és éljen mindörökké a béke.
Istenanya, kegyelmedben élőknek hangtalan szelídsége legyen.
Magyarok Istene köszönöm, hogy véded és segíted anyaföldemet, határainkat és a békét, mi él általad mindörökre.


3.
Megtaláltam a megoldást, hiszek.
Hiszek az egy, Teremtő Isteni szándék csodájában,
mi általam valósul meg.
Hiszek a rendben és az anyaföldem tiszta magjában.
Hiszek a Teremtő szeretetben élő testvéreim imájában.
Hiszek a kézben mi gondoz és kegyelme életet áraszt.
Hiszek a Magyar, szent, élő, teljességben lévő Szent Koronában.
Hiszek és hiszem, hogy a béke él és élteti a szeretet.
Hiszem, hogy béke van, marad és az Isteni aranyló mag magyarjai éltetik e paradicsomot, a földön fent tartva.
Hiszek az imámban és teremtő szóban.
Él az ország Isteni bőségben, gazdagságban, békében erősen,
Magyar emberekkel, magokkal, a csodával teljes áldásban.


4.
Imám hangja találkozik veled, Teremtő,
Magyar magomból kiinduló Isteni részem.
Találkozik a forrással, hol a szeretet ered.
Találkozik a szent térrel, mi otthonom nekem.
Találkozás a rend tiszta forrásának lemosó árjával.
Találkozás a fényben kinyíló kapuk és ősök hatalmával.
Találkozás a Jézusi szent terek, tiszta megnyilvánulásban.
Egy új úton halad tovább az élet.
A rendben a föld megnyit, elvesz és betemet mindent,
 mi a földi létnek nem része.
Átható szeretetben nyílik a szeretet folyama itt e helyen,
hol állok és álltok velem.
Testvérek, Magyarok, fogjunk kezet, békességben vagyok veletek, önmagammal és az anyafölddel.
Hiszem, hogy a szeretet átható rendje él bennem és körülöttem.
Édes fénymagok nyíljatok és éljetek tovább békében, e szent térben,
itt, hol Otthonom van, Gyökerem és Koronám.
 

5.
Az életnek része vagyok.
A bennem élő Isteni magom él és éltetem.
Éljél tovább egységes, erős nemzetem, gyermekem, családom és földem.
Éljél tiszta fényben határom, mit a Szent Korona ápol.
Védem és hiszem, hogy minden napon imám ereje, az új világba ültetett virágot növeszti, mit a szeretet ápol, és tovább öntözve növeszt.
 
  „Hálás szívvel éljetek, hogy az Isteni akarat által élő részetek éljen és virágozzon bennetek és körülöttetek.”

Aki körünkben szeretne lenni szeptember 12.-én, a Napkör Mária ünnepen, csatlakozhat hozzánk.
A nap bővebb leírását tartalmazó írást, e-mail-ben tudom küldeni.
 Helyszín: Zamárdi, Boldogasszony Gyógyító Szeretet emlékhelye.
(Szamárkő mellett)
Időpont: 2015. Szeptember 12. szombat 10.00 – kb.16.00 óráig.

Várunk szeretettel Körünkbe.
Karsai Andrea Kájelá és Tóth Lajos

2015.09.01.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése